Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Ide∀list∀

Pattanásig feszült helyzetek



A heti 70 órás munkahét, és a két munkahely, bizony nem csak az enyém, de biztos vagyok benne, hogy más emberek szervezetét is megviseli.

Nem csak az alváshiány, a fáradtság, a rossz közérzet és a túlterheltség lehetnek a folyamatos munka következményei, hanem az is, hogy állandó nyomás alatt áll az ember, Az én szervezetem is ki van téve ennek, plusz a néhány becsúszott éjszakai műszak karikás szemekkel áld meg, ami egyrészt bók, hiszen látom, hogy a munka nemesít, és a sok tennivaló pedig gazdaggá tesz. Nézzük a jó oldalát! Ez még a kisebbik rossz, hiszen hidratáló krémekkel és alapozóval tudom leplezni a csúnya karikákat. A nagyobbik rossz az, hogy harsány és látható jelei is vannak a nagy nyomásnak. A homlokom második pubertását éli, a beleegyezésem nélkül. A homlokon levő csúnya patik általában stressszel vagy étkezéssel kapcsolatos, az étkezéssel összefüggésben pedig emésztőrendszeri rendellenességre utalhatnak. Egy nagyon jó tanács, amit nekem is illett volna megfogadnom az az, hogy ne kaparjam, és ne nyomkodjam, mert még rosszabb lesz! 

reblog diy szépség arc idealista

A makulátlan arcom


Felmértem az állapotom, és rájöttem, hogy tennem kell valamit, ezért elsősegélyre lesz szükségem, hogy minél hamarabb begyógyuljanak a sebek. Egyrészt mivel ezt nem fedi el az alapozó, másrészt mert túl hiú vagyok, hogy ezt így hagyjam. Íme hát néhány tipp, hogyan tudunk a csúnya stressz pattanásoktól megszabadulni!

Első lépés hogy készítsük egy kis főzetet kamillavirágzatból, szigorúan csak ellenőrzött minőséget használjunk! A kamilla nyugtató hatással lesz a bőrünkre, a főzet felett gőzöljünk 10-15 percet, kitágítja a pórusainkat, és izzadunk is egy jót, amivel a méreganyagok is távoznak. 

reblog diy szépség arc idealista

A gőzölés után jön a radír, amivel a legmélyebben tudjunk elérni bőrünk rétegeit, egyben eltávolítani az elhalt hámsejteket, és még jó illata is lesz a bőrünknek. A recept egy kis cukrot és citromlé híján két gerezd narancs levét tartalmazza. Ideális a célnak, valamint teljesen természetes összetevőből áll össze.

reblog diy szépség arc idealista

Miután átradíroztuk a bőrünket egy fontos lépés maradt még hátra, ami nem más, mint a hidratálás és ápolás. Ehhez egy kanál mézet fogunk használni, ami antibakteriális hatású, ezért a pattanásos bőrünk sokkal hamarabb gyógyulhat be. Kenjük fel az arcunkra, majd hagyjuk rajta negyed órára. Még hatékonyabb, ha egy papírzsebkendővel lefedjük, egyfajta "low budget" arcmaszkot létrehozva. 

reblog diy szépség arc idealista

Azonnali hatásként érezhetjük, hogy bőrünk felfrissült, és kevésbé lehet gyulladva az irritált rész. 

Fontos a bőrápolás mellett ha fokozott terhelésnek van kitéve a szervezetünk, hogy mindenképp igyunk elengedő mennyiségű folyadékot, étkezzünk megfelelően és ne vakarjuk el a pattanásainkat, mert valóban nehezebben fog gyógyulni. Remélem hasznosnak találtátok, és Ti is jószívvel kipróbáljátok a kamillás metódust!

Szerencsére nem kell aggódnunk, mindenre van megoldás, más tippet is kaphattok ha arcápolásról van szó! 

Következő alkalommal is ápoljuk magunkat, hiszen a fejünkön az arcunkon kívül a hajunk is savanyú uborkáért sikolt! 

Tovább
1

Sakktábla Parafadugóból



Nagyjából a cím össze is foglalja, hogy mi is lesz a téma a mai posztban! Szedjük össze a hangulatunkat és a kedvünket, vágjunk is bele! Íme!

A sok szombat esti boros parafadugókat őszintén szólva nem volt szívem kidobni, mindig csak egyre gyűlt, úgy voltam vele, hogy 'majd jó lesz valamire'. El is érkezett ez a pillanat, nagyon izgatott vagyok, mert zseniális elhatározást hoztam: sakkfigurákká fogom változtatni őket. Legutoljára papámmal sakkoztam, körülbelül 5 éves lehetettem, és a sakk helyett csak a figurákkal játszottam, és előadtam, ahogy a királylány feleségül megy a királyfihoz az esküvőn. Papám csak figyelte, majd legyintett. 

A mostani parasakktáblánkhoz szükségünk van:

 - fehér anyag

 - olló

 - lehetőség szerint filctoll

 - ragasztó

 - 16 darab parafadugó

 - vonalzó

 - textilfesték

 - 3*3 cm-es szivacsdarab

A fehér anyagra a sakktábla fekete-fehér pepitáját rajzoljuk fel, amihez szerintem a legegyszerűbb, ha egy kis egységre vágott szivacsot használunk. A nyolcszor nyolcas táblát 3*3 cm-es kockákra osztom fel, eszerint vágom ki a végleges méretet. A szélét varrás helyett ragasztóval rögzítem. Lustább, de egyszerűbb megoldás. 

A festés a kedvenc részem, amihez csak belemártjuk az szivacsunkat a textilfestékbe, és rányomjuk a kockákat az anyagunkra. 

Nagyjából meg is vagyunk a táblával. Következhetnek a figurák!

A parafa figurákkal kapcsolatban talán a legjobb dolgunk a gyalogokkal van, hiszen azokhoz nem kell faragni a dugókból. Hogy meg tudjuk őket különböztetni 'maszek' módon jelöltem meg a különböző figurákat. 

A bástya

A fekete bábukat szintén a maradék textilfestékkel festjük be, körülbelül 4-5 órát hagyjuk száradni a bábukat és a táblát is, hogy megszáradjon a festék. 

A felsorakoztatott bábuk a bástya, a huszár és a futó jól megkülönböztethető, a király és a királynő pedig a lefaragott darabokkal feldíszíthető. Ne ijedjünk meg, használjuk a képzelőerőket és faragjunk bátran!

Sakkozzunk, sportoljunk! Jó szórakozást!

Ha még több ötletre vágytok, tudtuk még szemezgetni

Tovább
0

Április elseje margójára



 Az április nem csak a jó időt, a Húsvétot, de az április elsejét is elhozta magával, aminek kötelesek vagyunk eleget tenni.

Én személy szerint imádom a környezetemet megviccelni, akkor pedig különösen jól esik, ha én nevethetek a legvégén! Így hát Csináld magad akciót hirdetek április elsején is, és összeszedtem pár ötletet arra, hogy hogyan is tréfálhatjátok meg a barátaitokat, de nem csak bolondok napján! Íme néhány tipp!

A keksz

A klasszikus trükk, ami szinte tényleg kihagyhatatlan, ha csintalanságról van szó, ez pedig a már-már legendás keksz és fogkrém kombinációja adja. Az finom falatnak álcázott édesség gyanútlanul cserkészi be áldozatát, és készteti arra, hogy beleharapjon. Ez tényleg kihagyhatatlan, és alapvető 'prank'-je az áprilisi szórakoztatásnak. 

A hozzávalókat tekintve sem kell nagyon sok mindenre gondolni, hiszen csak egy tubus fogkrémre illetve két kekszre van szükség, amit összeragasztunk az álcázott vaníliakrémmel, gyanútlanul fogja becserkészni az áldozatot, legyen szó vacsora utánról, vagy egy jó kávéról, ami mellé olyan jól esne egy kis keksz.

Fogkrém helyett, ha jószívűek akarunk lenni, nyugodtan használhatunk majonézt is. 

A vécé

Ez a 'prank' bármikor elsüthető, naptártól függetlenül, hiszen arra alapoz, amit látunk. Ehhez nem kell más, mint egy mellékhelyiségben levő rötyi - ahogy mamám fogalmaz -, ezt egészítjük ki egy kis mogyorókrémmel, amit szépen elegyengetve felapplikálunk a vécékarima különböző pontjaira. Azt a hatást kelthetjük, hogy valakire nagyon rájött a szapora. Vigyázzunk ugyan, hogy időzítenünk kell a tréfát, hiszen, ha túl sokáig várunk vele, plusz munkát csinálunk magunknak. A mogyorókrém hamar rászárad a kerámiára, így nehezebb letisztítani. A titok az időzítés!!

A vécépapír

A legnagyobb rémálmunk, azok után, hogy a vécéból kimászik egy kígyó, miközben rajta ülünk, a másik az, hogy elfogy a vécépapír a nagy dolgunk végeztével, és ezt biza' nem vesszük észre. Csavarunk egyet rajta, ezt pedig mesteri színvonalra emeljük. 


A csínyhez kell egy guriga vécépapír, valamint egy filctoll. A célunk az, hogy külön helyekre rajzolt pók, légy vagy bármilyen rovar képét festjük, ezzel megrémítve éppen székelő áldozatunkat. Fontos, hogy tekerjünk le egy jó pár kockát a vécépapírba, hiszen a fehér alapon jócskán átüt a fekete.

Ezzel elkerülhetjük, hogy kiderüljön, van valami a papíron. 

A pohár

A pohár egy alaposan előkészített csíny, hiszen több lépésre kell nagyon alaposan ügyelnük. Elsőként kell egy pohár, esetünkben egy pálinkás feles pohár, ami nem szabad hogy átlátszó üvegből legyen. A csészénket töltsük fel vízzel, majd a tetejére rakjunk egy papírlapot, amivel szigeteljük a csészénk tartalmát.

Ezt követően ha fejjel lefelé fordítjunk sem fog kiborulni. Óvatosan helyezzük az asztalra, majd figyelmesen távolítsuk el a papírt a csészék aljáról, és hagyjuk az asztalon.

Már más dolgunk sincs, minthogy gyanútlanul várjuk az áldozatunkat, aki másra se vágyik, mint egy jóleső pálinkára, vagy arra, hogy kiderítse, vajon miért nincs a helyén a feles pohár. 

Persze ha nem vigyázunk, úgy jártok mint én, és fuccsba megy az egész, mert saját magatokat tréfáljátok meg. 

Easter Egg: a világ egyik legnagyobb felnöttoldala is gondolt ránk április elseje alkalmából! 

Ha esetleg tréfálkozás helyett alkotnátok, nyugodtan tegyétek ezt, addig is kellemes húsvéti ünnepeket és boldog bolondok napját Nektek! 

Tovább
0

Hogyan használjuk fel a tojáshéjat húsvétkor festés helyett? 



Hölgyeim! Uraim! Közeleg szélsebesen a húsvét, amit elég nehéz elhinni, tekintve, hogy "most" volt karácsony. Pillanat alatt elröppent az idő, de az ünnepi hangulat nem várat magára. Ha kell napsütésben, és ha kell hóesésben is várjuk a nyulat, festjük a tojást, és hivatásként esszük a sonkát! 

Azon kívül, hogy sok étel és ital kerül az asztalra, a húsvéti tojáshéjak nem csak ajándékként tudnak szolgálni, hanem még hasznosabb formában tudjuk őket újrahasználni. A sokoldalú felhasználásában házi növényvédelmi emberünk, Pászti Ferenc segít nekünk ezekben a kérdésekben! Lássuk is, miket tanácsolnak nekünk, hogy otthon, házilag a tojáshéj segítségével tápláljuk a növényeinket

A tojás motívum végigkísér minket a húsvéti ünnepek során, legyen szó akár süteményről, akár tojásfestésről, vagy a szomszéd házának dobálásról. A legtöbben, viszont meglepve tapasztalják, hogy a tojás héját rengeteg dologra tudjuk használni a kertünkben, nem csak Húsvétkor!

Nézzük is, mik lennének ezek!


1. A tojás volt előbb nem a tyúk… hidd el.

2. A strucctojás a világ legnagyobb természetben megtalálható sejtje


1. Tojáshéj mint tápanyag a talajban:
A növények számára nélkülözhetetlen kalcium, ami egyes kiskerti zöldségünknél nagyon fontos
tápanyag, például a paprikánál és a paradicsomnál. Sejtmembrán működésben, sejtfal stabilitásban, anyagcsere-szabályozásban játszik fontos szerepet. Egyes növények gyorsan felhasználják a talajban lévő kalciumot, így pótolni kell a talajban. Milyen szerencse, hogy a tojáshéj tele van kalciummal, pontosabban kálcium-karbonáttal, de a talajban lejátszódó folyamatok után a növény számára felvehető
forma lesz belőle.
Az eljárás a következő: A tojáshéjat mossuk meg! Előfordulhat, hogy egyes tojásokat fertőtlenítővel permeteznek be a higiénia miatt, viszont ezek a szerek nem tesznek jót a talajnak, ezért az első mindig a tojás alapos megmosása legyen! Tisztítás után egy mozsárban vagy egy régi nem használt kávédarálóban őröljük apró szeműre, mivel így könnyebben lebomlik. Ezt az őrleményt már ki is szórhatjuk, és kavarjuk a talaj felső 15 cm-es rétegébe. A talajban lévő tojáshéj őrlemény kb fél év alatt bomlik le, így azonnali eredményt nem mutat, viszont hosszútávon kifizetődő lesz növényeink számára.

2. Palántanevelésre:

A tojáshéj tökéletes tároló apró palánták nevelésére. A palánta nevelés célja, hogy mesterséges
környezetben, hozzunk létre a magból kicsírázó kis növényeket, amik kiültetés után nagyobb
százalékban maradnak meg.
Az eljárás a következő: A kifújt tojások 1/3-részét (a tetejét) óvatosan késsel, vagy tűvel
körbeszúrkálva leválasztjuk. A megmaradt alsó teltebb részbe kerül majd a mag. A héj belső részébe virágföldet töltünk, majd az ültetésre váró növény magját helyezzük bele, a kész "keltetőket" pedig tojástartó edényekbe rakjuk. Fontos, hogy bő vízzel locsoljuk meg, illetve, hogy mindig legyen a tojás alján apró lyuk, amin az öntözés során keletkezett felesleges folyadék tud távozni.
Amikor a palántánk elég erős gyökeret növesztett, és az időjárás is megfelelő, nyugodtan kiültethetjük
 tojással együtt.

3. Csigák ellen:

Érdekes módon a csigák, bár házas fajtáinak háza ugyanúgy kálcium alapanyagú, nem szeretnek
tojáshéjon csúszni. Ha kiskertünkben lévő szamócánkat, salátánkat, egyéb növényünket szeretnénk
megvédeni, a tojáshéjat ne a kukába dobjuk!
Az eljárás a következő: Törjük össze apró darabokra a tojáshéjat, és szórjuk körbe a növényt. Az eljárás roppant egyszerű, a tojáshéj törései szélén található kalciumtüskék apró méretűek, de olyan érzést
okoznak a hasi részen található bőrizomtömlőjüknek, mintha egy Legókkal teleszórt sötét szobán
sétálnánk át.
FONTOS! Bár a csigák utálják, a rágcsálók nagyon szeretik ezeket a darabokat, úgyhogy ha egér,
pocok vagy hörcsög is található a kertben, nem ez a legjobb megoldás.


4. „Ökológiai csalogató”:

Ez a módszer nem közvetlen a kerthez köthető, viszont nagyon fontos lehet ha szeretnénk kertünket
megóvni a kártevőktől.
A tojáshéj összetört darabjait rakjuk madáretetőbe. A madarak ugyanis „milyen meglepő” tojással
szaporodnak a tojások kifejlődéséhez pedig kalciumra van szükségük, és a tojáshéj a legjobb forrás a
következő generáció kifejlődéséhez. Közvetetten hat a környezetünkre, az oda szoktatott madarak a közelben raknak fészket, és fiókáikat majd a kertünkben lakmározó kártékony szervezetekkel fogják
táplálni.


Festés helyett remek opciót nyújthatnak ezek a tippek, nem csak Húsvétkor, vagy ha csak egyszerűen lusták vagyunk tojást festeni, akkor is hasznosak lehetnek!

Kellemes húsvéti ünnepeket! 

Mindenképpen próbáljátok ki őket, hiszen közeleg a tavasz, és a vitaminpótlásokra nem csak a szervezetünknek, de a növényeinknek is szüksége van!

A legközelebbi alkalommal is a kertben fogunk tüsténkedni, itt az ideje felkészülnünk a jó időre nekünk és a növényeinknek is! 

Addig is szemezgessetek és alkossatok az ünnepek alatt is, hisz van bőven ötlet a tarsolyban!

Tovább
0

A szakember válaszol - Mit tegyünk a kártékony élősködők ellen?



Már igen-igen tapossuk márciust, és joggal is várhatjuk, hogy jöjjön már a jó idő, hiszen a természetes, napsütötte zöld növények látványa már valóban hiányzik a szervezetünknek.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy meg kell feledkeznünk a lakásban, erkélyen vagy a teraszon levő növényeinkről, hiszen ők is ugyanúgy igénylik a törődést. Épp ezért fontos, hogy ha a télen kicsit mellőztük őket, tavaszra megújulva foglalhassák el új helyüket a természetes levegőn. Fontos, hogy az esetleges kártevőktől is megkíméljük őket, vagy megszabadítsuk őket a meglévőktől. A probléma megoldásában segítségünkre lesz Pászti Ferenc, növényvédelmi szakember, aki költségkímélő, ugyanakkor hasznos tanácsokkal fog ellátni minket, hogyan is kezeljük növényeinket ebben a nehéz időben!

"Hamarosan jön a jó idő, ami sokaknál egyet jelent azzal, hogy kertünket, teraszunkat,
erkélyünket zöld növényfelülettel borítjuk be. Ez történhet a tavasszal vásárolt új növényekből, vagy
már régebben vásárolt, szobában átteleltetett túlélőkből. Ezeket a növényeket esztétikai szépségük
miatt tartjuk, ám mégis sokszor váratlan vendégek telepednek meg rajtuk, ezek nem mások, mint a
pajzstetvek." - hívja fel a figyelmünket a szakember.

"Bár a mai technológiai fejlődésnek köszönhetően kémiai eljárással könnyen megszabadulhatunk tőlük
-  a szomjúságérzetért felelős inger megszüntetésével éhhalál lesz a sorsuk, vagy az
ingerületátvitelért felelős idegek kiiktatásával szintén hasonlóan végzik - ezek a módszerek amellett, hogy nem környezetbarát megoldások, még anyagilag sem térülnek meg mindig. Az ujjbeggyel történő "tetűhomogenizálás" időrabló, másrészt nagyon "pepecselős" eljárás. Szerencsére vannak olyan otthoni megoldások, amivel könnyen és olcsón meg tudunk szabadulni tőlük, így újra tündöklő és tetűmentes lehet az otthoni leanderünk, citromfánk vagy éppen fikuszunk."

A megtámadott leander

De mi is valójában a pajzstetű, és hogyan is támadják meg ártatlan növényeinket? 

"A pajzstetvek öregcsaládjába rengeteg család tartozik, de mindegyikükre jellemző egy dolog:
létszükségletükhöz sajnos kellenek a mi növényeink. Ezek az egyébként szabadban élő kártevők a tél
közeledtével a földbe húzódnak, esetünkben a cserepekbe, ám miután az átteleltetésre szánt
növényünket bevisszük, ott úgy gondolja végre itt a nyár, így kimászik a téli rejtekhelyéről felmászik a
növény lágyabb részeire, ott szívogat." -magyarázza Pászti Ferenc.
"Szívogatása gyengíti a növényt, és ahol input ott van output is, a megemésztett növényi nedvekből mézharmat képződik, vagyis tetűürülék, ami tökéletes megtelepedési hely a korompenésznek, ez fotoszintetizálási felületveszteséggel jár a növények számára, és előbb-utóbb a növény pusztulásával."

Tetves citromfalevél

Az ellenük való védekezés nehézsége a hátukon található kittinpáncél miatt nehéz, a legtöbb kontakt
hatású szer nem használ,

Akkor mit is tehetünk a pajzstetvek ellen? 

"Biztosan mindenki ismeri azt a 'szappanfajtát', ami már olyan vékony, pici, vagy szétmállott, hogy csak szétkenésre és bosszankodásra ad okot a szappantartóban. Nekünk pont erre lesz szükségünk. Természetesen használhatunk újonnan vett szappant is, ahogy számunkra kényelmes." 
A szakember azt tanácsolja, hogy a szappant rakjuk bele 2-3 dl langyos vízbe, és elkezdjük nagyon óvatosan melegíteni, míg teljesen elolvad. Melegítésre lehet nincs is szükség, hiszen a szappan feloldódik a vízben. Végeredményként kapunk egy elég sűrű oldatot, amit még további 2-3 dl vízzel tovább hígíthatunk. Töltsük bele egy kézi permetezőbe, és egyenletesen fújjuk le a növényt, külön ügyelve a levelekre. A szappan réteget képez a növény és a pajzs között, így meggátolva a rovar légzését.

A citromfa levele mikroszkóp alatt

"Pár napon belül az összes lekezelt kártevő elpusztul. Ám itt még nem ért véget a procedúra, a tetvek
nem fognak maguktól lepotyogni, a növényeken maradt vázakat egy szappanos szivaccsal szépen
átdörgölve tisztára mossuk a növényt. A szappanos lemosás egyébként még egy szép csillogást is ad a
növényeknek". - tanácsolja nekünk Pászti Ferenc. 

A fertőzött citromfa levelének képe mikrokszkóp alatt


"A módszer teljesen környezetbarát, olcsó és akármikor megismételhető, ha a szabadban esetleg újra
támadnak a pajzstetvek, de nyári időszakban nagyon jól alkalmazható bármilyen kártevőn ami
éléskamrának használja dísznövényeinket legyen az atka, levéltetű, pajzstetű."

Tényleg már csak pillanatok kérdése, hogy beüssön a tavasz, így hamarosan további kerti tippeket és trükköket fogok Nektek mutatni! Addig sem szabad tétlenkedni, közben felkészülünk a Húsvétra is, ami nem csak pár nap kikapcsolódást, de remek díszeket és dekorációkat fog jelenteni számunkra! 

Következő alkalommal se maradjatok le, addig válogassatok a szép, illatos, hasznos és olcsó tanácsok között! 

Tovább
0
«
12

Ide∀list∀

blogavatar

Forradalmasított ötletek egyszerűen!

Utolsó kommentek